Például nem lehet felkészülni arra, hogy a megérkezésünk után pár nap múlva mi leszünk a gazdag európai család akik azért jöttek, hogy egy nagyobb összeget szétosszanak a szegény, rossz sorsú filippinók között.
Autóra volt szükségünk a közlekedéshez de kiderült, hogy a szigeten nincs használt autó telep, így max. a facebookról lehet kocsit venni arany árban, főleg ha meglátják, hogy fehér vagy.
Igen, erre nem gondoltam pedig logikus, hogy egy szigeten csak úgy van autó, hogy valaki valahonnan odaviszi hajóval és az ott is marad míg el nem rohad. A sok szép új szalon autó mellett az utak tele vannak házilag összebarkácsolt vas szörnyekkel amit csak a festék tart egyben.
Nos ebből a helyzetből kellett kitalálni, hogy miként legyen nekünk olyan kocsink, amit a Fülöp-szigeten tartózkodásunk ideje alatt tudunk használni.
Miközben erről tartottam napi előadásomat a kipirult arcú rajongóimnak, valaki kopogott az ajtónkon.
A Balázs ismerőse volt Sahara, aki a reptérre értünk jött, a nagy bordó hétszemélyes Toyota Innova-jával. És itt gyúlt fény az agyamba, hogy ő miért is jött ki elénk.
Szóval Ő arra gondolt, hogy ha most adunk neki 1000 dollárt, akkor kölcsön adja a kocsiját addig, míg vissza nem adja a pénzt. Taktikusan egy nap gondolkodási időt kértünk, majd belementünk az üzletbe. Legrosszabb esetben elbukjuk a pénzünket, de minimum 5 hónapig lesz kocsink.
Szuper! Van kocsink, elmentünk a legmenőbb lakóparkba megnézni a kis házikónkat, amit ki is vettünk később. Jobban és gördülékenyebben nem is alakulhatnának a dolgok. Mondjuk a csaj, rendszeresen próbált ürügyet találni, hogy adjuk vissza a kocsit egy-két napra, de mondtuk, hogy az üzlet az üzlet. Ha nincs pénz, nincs kocsi. Mi gazdag európaiak így üzletelünk.
