Malájzia fővárosa, Ázsia központi légikikötője, innen különböző fapados légitársaságokkal egyszerűen és olcsón lehet tovább repülni. A pihenőnek két fontos oka volt. Egyrészről a gyerekek miatt, másrészről ott lakik az unokatesóm és legalább bandáztunk egy kicsit.
Hosszú az út KL-ig. Doháig öt és fél óra, és utána még kilenc Kuala Lumpúrig. Otthon sok mindent átbeszéltünk és elpróbáltunk.
Átbeszéltük, hogy ki hova ül a repülőn, hogy hogyan kell viselkedni, ki kivel megy pisilni stb..
Ez addig rendben működött, ameddig kiértünk a reptérre. Három bőrönd, négy hátizsák. A terminál előtt már elkezdődött a “ki, melyik bőröndöt tolja” harc.
A sorbanállásnál a melyik szülő kit szeret jobban játék. Ez persze mindig sértődéssel ér véget.
A váróban Albinak háromszor kellett pisilni az izgatottságtól. Mind a kettő olyan szomjas lett hirtelen, hogy azonnal üdítőt kellett volna nekik vennünk, különben szomjan halnak. Persze, ha csak víz van, akkor mindegy, nem is szomjasak.
A repülőn mindenki ablak mellett szeretett volna ülni. Ez nem jött össze, így összeverekedtek a székek között, végül Zsófi ült középen. Szerencsére üres volt a gép hátulja, így Albival átültünk egy másik sorba, és ő is ablak mellé került. Onnantól kezdve kétszer nézett ki, mert vagy aludt vagy filmet nézet. Amint a gép megmozdult, az összes magával hozott plüss játékát kipakolta, hogy biztonságban legyen.
Kis maci, nagy maci, kutyus, boci, pokrócok és a tablet, fülhallgató.
A Qatarnál külön lehet a gyerekeknek menüt kérni.
Leszállás után ezeket minden alkalommal, vissza kell tenni a hátizsákba.
Viszont a táska egy méretet minden leszálláskor összement, mert a végén egy rakás plüsst cipeltünk a kezünkben.
Dohában a reptéren szomjúság és éhség roham tört rájuk, azonnal pizza szelet óriás üdítővel, majd utána állandó WC keresés.
Az útlevél ellenőrzésnél az volt a tervünk, hogy felnőtt, gyerek, gyerek, felnőtt sorrendet tartjuk. Ezt sem sikerült velük kivitelezni. Ekkor, már Zsófi sem tartotta a megbeszélt alakzatot, mi Emillel lemaradtunk és szólni sem tudtunk, mert elrohant egy ismeretlen helyre.
Utána azzal védekezett, hogy egy belső hang mondta neki, hogy hagyjon minket ott a vámon. (állítólag a bőröndökért rohant. Végig reménykedtem, hogy ellopják valamelyik bőröndünket, mert volt benne 30db bőrkabát Tarvisióbóll, Herendi étkészlet, mindenféle arany tárgy.)
A nagy repülőn Albi elaludt a vacsora előtt, így reggel nagyon éhes volt ébredés után. Plüsök ki- és bepakol újra és újra. Sorolhatnám tovább. Várakozás, bőrönd cipelés ,taxi .
Az utolsó repülő úton, ami Manila és Puerto Princesa között, Albi kért egy teát. A trópusokon. Télen szánkózás közben sem iszik forró teát! Egy sima forró teát 1000Ft ért. És az anyja megvette neki!!!
Ez a tea olyan forró volt, mintha a hajtóműből jött volna a víz rögtön. Még a poharat sem tudta megfogni és mi egy emberként aggódtunk, hogy nehogy magára öntse. Semmi baj, vettünk egy hideg ásványvizet még 1000Ft ért, hogy lehűtsük. Mindezt, mire lezongoráztuk, és lett egy iható teánk, megkezdtük a leszállást, úgyhogy szóltak, hogy elviszik vagy igyuk meg. Húzóra megittuk.
De már itt vagyunk, a táskák kipakolva, a plüssök az ágyikóban, mindenki megnyugodott.
