Jópár hajtűkanyar és hatalmas sziklafalak között kanyarog az út.
Már a kanyarok és az út szűkössége és fokozott figyelmet vár a sofőröktől, de a hegyről hatalmas sebességgel lezúduló szél is erősen megnehezítik a vezetők dolgát. Elég volt pár erősebb széllökés és máris a szakadékba zuhantak a kocsikkal a Californiába igyekvők a jobb élet reményében.
A sok küzdelem után ér el az ember Oatmanba, ebbe a varázslatos kis bányászfaluba.
Az Illinoisból származó Oatman családot 1851-ben Arizonában megtámadták a Tolkepayák vagy apacs indiánok. Csak Olive Ann Oatman (1837-1903) és nővére, Mary Ann – aki később éhen halt – maradtak életben.
Eladták őket Espaniol törzsfőnök mohave indián bandájának két lóért, babért és három takaróért. A férfi gondoskodott róluk, és háztartási rabszolgaként alkalmazta őket a háztartásában.
A 16 éves Olive arcát a bennszülöttek szokása szerint kék tintával kitetoválták. Öt év fogság után szabadult fel. Olive később megírta emlékiratát, amelyben elmesélte történetét.
Az Atlantic & Pacific Railroad 1882-ben érte el a területet, de a Fekete-hegységet a tőlük keletre és délre fekvő sík Sacramento völgye mentén kerülte meg.
1901-ben Oatmantól északra, Goldroadnál aranyat találtak, és ez jobb utak építéséhez vezetett mind nyugatra (Kingmanig), mind keletre (Needles és Topock felé).
Ben Taddock 1902-ben aranyat talált Oatmanban, és bányászait engedélyt nyújtott be. Sátorváros alakult ki, hogy kiszolgálja az ide siető aranyásókat.
Taddock eladta a területét, amelyet a Vivian Mining Co. szerzett meg, így a kisváros a „Vivian” nevet kapta.
1904 és 1907 között hárommillió dollárnyi aranyat bányásztak ki, és 1909-ben a város Oatmanra változtatta a nevét.
Éppen amikor a Vivian-bányát be akarták zárni, Tom Reed 1910-ben egy újabb érre bukkant, és a United Eastern Mining Co. 1915-ben ismét aranyat talált.
Abban az időben ezek voltak a legnagyobb aranybányák az Egyesült Államokban.
A lakosság száma ebben az időszakban elérte a 10 000 főt, ma már kevesebb, mint 50!.
Természetesen, amikor a National Old Trails Highway (N.O.T.) Kaliforniából Kansasba vezette útvonalát, az Oatmanon keresztül vezető utat választotta. Az út 1914-ben érte el a várost. Az 1920-as N.O.T. útikalauz megemlítette, hogy „boltok, szállodák, garázsok és kempingek… az USA legnagyobb kiépítetlen aranybányászati területe”.
Az arany kifogyóban volt, és a United Eastern 1924-ben bezárta a tevékenységét Oatmanban. De szerencsére 1926-ban a 66-os útvonal az N.O.T. mentén húzódott, ami bevételt hozott az arra közlekedő autósoktól.
A második világháború alatt az amerikai kormány bezárta a bányákat, hogy a munkaerőt más bányákban használhassa fel, ahol a haderő számára fontos fémeket termeltek.
1952-re a bányászat lecsökkent, így a Sitgreaves Pass és Oatman közötti 66-os útvonalra már nem volt szükség. Helyére egy új, biztonságosabb és egyenesebb útvonal lépett, amely Yuccán keresztül, sík terepen vezetett.
A városka szellemvárossá vált, de az 1990-es évek során talpra állt, mivel a turisták új hullámai özönlöttek a „régi 66-os útra”.
