60. poszt!

Sertés,Grill,Piros,főzés
Eltelt az első hatvan nap. Megismertük Palawant, bebarangoltuk Puerto Princesa összes kis és nagyobb utcáját és felfedeztünk rengeteg helyi kis éttermet. 

Nagyon szeretünk itt lenni és jól döntöttünk, hogy ezt a csodálatos szigetet választottuk. Nem tudtuk pontosan, hogy hova menjünk, de azt pontosan tudtuk, hogy mennünk kell valahova. 

Pusztán azért választottuk Palawant, mert itt lakott egy barátunk és amikor meglátogattam akkor megtetszett a hely. 

Sok különleges új dolgot kellett megtapasztalnunk ami európai szemmel nézve nekünk furcsák voltak. A közlekedéstől a bevásárláson át a mindennapi élet lassúságáig mindent.

  • Most már mondhatom, hogy megszoktuk a körülöttünk lévő dolgokat. 

Azt hiszem, hogy mindegy az ember merre indul el, mindenhol találkozik olyan dolgokkal amit nem ért vagy másként csinálna. Mi ide jöttünk és akartuk megérteni az itteni embereket és szokásokat. Még otthon úgy döntöttünk, hogy bármilyen nehéz is lesz az elején, nem adjuk fel és megoldunk minden felmerülő problémát. 

Szerencsére az internet olyan jó, hogy az online munkánkat kitűnően tudjuk végezni innen a tengerpartról vagy a kis házikónkból. 

A gyerekeknek is lassan majd kezdődik az iskola, de itt máshogy van a nyári szünet, így az utolsó másfél hónapra iskolára már nem irántuk be őket. Majd júniusban kezdik meg a tanulmányaikat, addig ők is felveszik a Filippínó életérzést.

Ebben az eltelt rövidke időben felfedeztük magunkban az alkalmazkodás tudományát. 

A legnehezebb az első lépés volt otthon, felállni a székből és azt mondani, hogy elindulunk, kilépünk a komfort zónánkból.

Szerencsére kiléptünk és alkalmazkodunk.

Met Supertramp

© 2022 vilaggamentunk.hu

Tárhelyszolgáltató: Tárhelypark

Mit vigyél a Fülöp-szigetekre?

Mit vigyél a Fülöp-szigetekre?

Ha a Fülöp-szigetekre utazol, fontos, hogy jól felkészülj és pakolj olyan dolgokat, amelyek segítenek a tartózkodásod kényelmessé tételében.

Úton Angkor felé

Úton Angkor felé

Phnom Penh – ben csak egy napot töltöttünk, pihenés képen, mert a gyerekeknek sok lett volna 14-16 óra buszozás.

Saját kis érdekességeink

Saját kis érdekességeink

Nem lehet az egész Fülöp-szigetekre általánosítani amiket írogatok, lehet, hogy másik szigeten másként vannak a dolgok.