Az utazásunk során minden alkalommal szó szerint pofán vágott a múlt, mikor megálltunk egy gyors kajára, vagy csak egy kávéra.
Az Old Log Cabin épülete cédrusfa telefonpóznákból épült, és 45 vendégnek adott helyet. A belső térben még mindig láthatóak az eredeti, csomós fenyőből készült falak. Az étterem mögötti kis, ablakokkal szegélyezett épületben Joe a vendégeknek grillen sütötte az ételeket. Saját titkos receptje szerinti marha- és sertéshúsból készült barbecue illatával csalogatta az utazókat az asztalok köré. Eközben „Babe” a szomszédban benzintankokat töltött és defektet javított.
A későbbi a 66-os út négysávossá vált, és áthelyezték a Log Cabin nyugati oldalára. Ekkor a tulajdonosok kitalálták, épületet felemelték és szó szerint lóerővel megfordították, hogy az új út felé nézzen. Ez olyan rendkívüli esemény volt, hogy a városból több százan jöttek el megnézni.
A hely másik szenzációja egy beszélő varjú volt. HOgy mikor került oda, senki sem tudja. Egy idős bíró ajándékozott egy házi varjút Joe Selotinak -a tulajnak- és Joe hosszas munkával és türelemmel megtanította a varjút beszélni. Valóban beszélni is tudott! A varjú képes volt valódi beszélgetést folytatni a vásárlókkal Akkor volt a legbeszédesebb, amikor Joe főzött. A varjú követelte, hogy kapjon valami falatot, és nagyon pontosan meg is határozta, hogy mit! Joe épített egy hatalmas ketrecet az étterem mögötti grillező mellett a varjú számára.
Egy idő után a „beszélő varjú” népszerű látványossággá vált az utazók körében. A vásárlók megálltak tankolni vagy ételt venni, meghallották a varjú csevegését, és hátra mentek megnézni az okos madarat.
A nyári hónapokban a sörivók a hátsó piknikasztaloknál gyűltek össze. A „Beszélő varjú” csatlakozott hozzájuk, és nagyon megszerette a maláta alapú italokat! Ha egyszer találkoztak a madárral, az utazók abban a reményben tértek vissza, hogy újra beszélgethetnek a rendkívüli teremtménnyel. Miután az évek során több száz helyi és utazó embert elbűvölt a madár, sajnos a varjú végül elpusztult.
De talán nem is baj, hogy minden úgy maradt, ahogy Joe hagyta egykor. Kevés ilyen hely maradt fent az út mellett, mert mikor az autópálya megépült, a kisvárosok elnéptelenedtek és az utazók is a gyorsabb autópályát használják.
Nekünk viszont Amerika múltja kellett, a berendezések, a szagok, a kosz.
Minden ami csak megmaradt.
A hatalmas pulthoz telepedtünk le, kávét és almás pitét kértünk. Mi mást?!
A kávé egy forró volt és fekete, ahogyan a filmekben is láthatjuk, a pite tésztája omlós volt és lágy, míg a tölteléke finoman almás.
Órákig ücsörögtem volna a pultnál, de mennünk kellet, mert várt minket az ismeretlen!
Ha erre jársz, állj meg egy kávéra és pitére!
Katt ide!
