Hogy megbántuk-e? Egy percét sem. 

Sohasem voltunk ilyen kiegyensúlyozott család. Nincs veszekedés, csak sok móka és nevetés.

Inkább a probléma, hogy nekem nincs kedvem hazamenni, de szerintem egyikünknek sem. De miért is lenne, mi az ami miatt haza kellene mennünk, mitől jobb otthon. Leszámítva a barátokat és a családot. 

Nehéz összefoglalni, hogy mennyi mindent tanultunk és csináltunk az elmúlt időszakban. 

Megmutatta a sors, hogy milyen, ha öt hétig nincs víz a legnagyobb melegben, kaptunk ízelítőt, hogy napi 5-8 órás áramszünetekkel hogyan lehet együtt élni. Megtanultunk közlekedni egy számunkra teljesen kaotikus, kresz nélküli forgalomban. Rájöttünk, hogy mielőtt bármit veszünk, megkérdezzük az árát, nehogy átverjenek. Nem mintha egyszer is sikerült volna hamarabb fejben felszorozni a mennyiséget. 

Az internetről megtanultunk sajtot és túrót készíteni. A helyieknek készítettem savanyú káposztát és székely káposztát. Hetekig gyakoroltuk a lángos sütést, hogy majd megnyitjuk a büfénket, de kiderült, hogy a Filippínók nem is rajonganak a lángosért. Tartottunk csevapcsicsa és ajvár bemutatót, sütöttünk 50 db palacsintát egy szülinapra, amiből a helyiek kb 5 db-ot ettek, a többit nekünk kellett megennünk. 

Valakinek főztem gulyás levest, ami nagyon jó lett, de azt mondta, hogy ő sokkal sűrűbbre emlékezett, ezért főztem neki marha pörköltet nokedlival, amit imádott. A szomszédot megtanítottam a tojásos nokedli készítésének titkára. Kétszer csináltunk kovászos uborkát, egyik rosszabb lett mint a másik. 

Körbeautóztuk a sziget. Voltunk délen, ami azért kicsit veszélyes volt, találkoztunk olyan fickókkal akiknek maszk volt a fejükön és nem fogtak velünk kezet. Elmeséltem nekik, hogy a kedvenc kajám a ropogós malac, mire csak annyit mondtak, hogy ők meg muzulmánok. Upsz! A grill csirke is jó kaja! Erre már mindenki ujjongott. Szerencsére este volt és amúgy is fedél alatt ittunk közösen, ahova Allah nem lát be. Ennek az ivászatnak köszönhetően, elköszöntem a föld talán egyik legolcsóbb rumjától, azóta nem iszom rövidet.  Voltunk fent északon is, szuper arcokkal bandázni.

Most már tudom, hogy milyen a Nik-Nik csípés és azt is tudom, hogy miért van mindenkinél iso-propil alkohol. Bizony megtanultuk, hogy az iso-propil alkoholból tüzet fújni hülyeség és nagyon kiüti az embert pár órára. (nem én próbáltam)

Amit biztosan mondhatok, hogy nagyon szerencsések vagyunk, hogy a Zsófinak ilyen csodálatos munkahelye és ilyen remek és rugalmas főnöksége van. Nélkülük ez nem jöhetett volna létre. 

Továbbá hálás vagyok magamnak, hogy kitaláltam és mindannyiunknak azért, hogy belevágtunk!