Az egyszerűség kedvéért csak egy bőröndöt vinnénk és mindenki egy-egy hátizsákot.
Ezekbe rakhatja a személyes dolgait, ami nélkül nem bír élni. Albi a pokrócait és a plüssöket, Emil a laptopját és egy-két emléket a barátoktól, Zsófinak és nekem igazából semmit.
Pontosabban nekem kellenének ruhák, mert a legnagyobb ázsiai konfekció méret is több számmal kisebb, mint én valaha voltam, így ha nem akarok teljesen szakadékúl kinézni egy év múlva, akkor kellenek ruhák. De ott is van csomagküldő szolgálat, az a neve, hogy LAZADA. Rendeltünk onnan cuccokat, meg is jöttek szépen sorjában.
Szóval a bőröndünkbe olyan dolgokat tennék, amit ott nem lehet kapni.
Pár hónap fülöp-szigeteki lét után a gyerekeknek és Zsófinak elkezdtek hiányozni a hazai ízek és bármennyire is kreatív szakácsnak gondolom magam, szinte lehetetlen volt mangóból barack lekvárt készíteni.
Vinnénk jó minőségű piros paprikát, mákot, diót, egy-két üveg barack lekvárt, Unicumot sokat, pálinkát, vörös bort, csak az íze miatt, egy-két kiló grízt, sajt kultúrát és oltót. Ezek segítségével már majdnem mindent el tudsz készíteni, ami hozza a hazai ízvilágot.
Mindenféle műszaki cuccot ott is lehet kapni, ráadásul közelebb van Kína, így olcsóbb is, gyerek és női ruha meg annyi van, hogy sosem fogy el.
Hiába vagy nyitott a helyi ízekre és kultúrára, azért a gyerekeknek hiányoznak az itthoni ízek. Ímmel-ámmal megették a grillezett csirke belet, vagy a rántott bőrt, de a nagyi mákos nudlija, vagy a diós tészta barack lekvárral mindig szóba került. Persze nem vittünk ilyen dolgokat és így is elvoltunk.
Az a kevéske pálinka pedig, ami a bőrönd alján lapult, az pedig olyan becsben tartottuk, hogy csak különleges alkalmakkor ittunk belőle egy-egy kupicával.
Ilyen különleges alkalom volt, ha valamelyikünk egyszer-egyszer összeszedett valami hasmast. Na, akkor a pálinka segített. Abban biztos, hogy pár feles után, már nem érdekelt a hasmenés.
Máskülönben a helyi sört és a helyi rumot iszogattuk jobbára.
