Az őserdőn át vezető út mellett egyszer csak gyönyörűen festett táblácska hirdeti, hogy itt található a Salakot vízesés.

A száraz évszak vége felé járva már csak egy kis csíkban csordogált a friss víz,  de így is nagyon jó volt megmártózni a 24 fokos kis erdei tóban.

A fákról érdeklődő majmok figyelték a területükön bénázó fehér embereket akik hideg vízbe próbálnak belemászni a nagyon síkos kövezeten.A hideg nem hiányzik, de a hideg víz már kezd. A tenger szerdán 34 fokos volt. Reggelente az a pár vödör víz ami jön a csapból, az is 30 fok fölött van. Errefelé az a szokás, hogy a vízvezetéket a felszínen viszik, így mindig meleg a víz. 

Meglátogattuk a Balázs ismerőseit a Napsan beach-en és fürödtünk is egy jót. Négy német lány épített egy csodálatos kis hotelt a sziget egy eldugott mesebeli tengerpartján. A Kaibigan Soul Camp névre keresztelt hotel a nyugalomra és elvonulásra vágyók tökéletes helye..

Odafele én vezettem és a nagy rohanásban átmentem a sárgán.

Rögtön megállítot a rend éber őre, hogy ez durva volt. Egy olyan helyen ahol a kreszt csak hírből ismerik. Persze lányos zavaromban nem találtam a jogosítványomat, így az útlevelemet adtam oda.

Megfogadtam, hogy az útlevelet semmilyen körülmények közt nem adom ki a kezemből.

Erre az első alkalommal odaadom egy sima forgalom irányítónak.

Aúúú, micsoda amatőrség. Azon is meglepődött, hogy öt fehér ember ült a kocsiban, de ilyen útlevelet nem látott még soha. Lapozgatta szigorúan, aztán elnevette magát, majd visszaadta és mondta hogy menjünk, de ígérjem meg, hogy még szabályosabban vezetek tovább. Persze, persze és mentünk tovább. Aztán a Balázs vezetett később, mert sörözni szerettünk volna. 

Beültünk egy helyre, amit úgy kell elképzelni, mintha egy család nappalijába mentünk volna be. A bejáratnál két lány aludt az asztalra dőlve. Bent egy másik lány csavarhúzóval próbálta elválasztani a fagyott csirkét a hűtő falától. Ide ültünk be, csak később láttuk, hogy a nagyi meg tv-t néz a nappali-konyha-eladótér-tisztaszoba-fürdő kombóban. Kellemesen elsörözgettünk és néztük a kis család életét. Néha az egyik lány felébredt a bejárat melletti asztalnál és hevesen integetett a közeledő járműveknek, hogy álljanak meg. Senki nem állt meg. De olyan lehetetlen helyről integetett, hogy a kocsiból nem is láthatta a sofőr. Miután sikertelen volt a karjelzés, visszadőlt aludni. Érdekes volt nézni, hogy mi a terv? Gondolom a buszt várták, de úgy voltak vele, hogy ülve stoppolnak, hátha valaki elviszi őket valahova. Mert itt úgy van, hogy valahol vagy és szeretnél valahova menni, de van időd és vársz míg megjön ami elvisz. Addig meg alszol és rizst eszel. 

Visszafele nem láttam őket, vagy elmentek valahova vagy haza mentek. 

Mi azért fürödtünk egyet a késő délutáni napsütésben. Egy teljesen érintett partszakaszt szemeltünk ki magunknak. Sem emberi, sem kutya lábnyomok nem voltak a homokban. Semmi szemét, csak a gyönyörű homok és a horizont alá készülődő vörösesen izzó nap.Nagyon klassz volt. Eltekintve az új ellenségeimtől. Igen a hangyákat kiírtottuk.

Az új ellenségem a homoki-légy!

Akkora mint egy bolha és nem érzed, hogy csíp. Ott és akkor nem. Balázs mondta, hogy vigyázzak, de ezt a testet senki nem csípheti meg a tudtom nélkül. Nos, ma reggel furcsa volt, hogy vagy negyven helyen megcsípett a szúnyog éjszaka. Utána nézve, ezek a kis szarok csípései egy-két nap múlva kezdenek el viszketni elviselhetetlenül.  Jelentem ez így van. Megőrülök tőle úgy viszket mindenem.

Bekentem magam Fenistillel, helyi gyógyolajjal, napozás utáni krémmel. Egyetlen hűsítő mód van és az, az uborka. Most ülök krémesen és olajosan, meg uborkásan.

Ez nagyon hűsít, tényleg jó. Csak most olyan szagom van mint a  komposztnak és a legyek folyamatosan rám szállnak! Hát ilyen a trópusokon lazítani.