“Lazítani, próbálj meg lazítani,
Nem győzlek tanítani,
Hogyan csináld.
Kell egy kis áramszünet,
Időnként mindenkinek,
És aztán megint mehet
Minden tovább.”
– énekelte Hofi Géza anno.
Áramszünetből minden napra jut legalább egy.
Még mindig nem sikerült teljesen átvennünk a helyi életstílust. Minden nap, minden percében azon dolgozom, hogy engedjem a dolgokat folyni a saját irányukban.
Szerintem túl sok dologgal foglalkozunk egyszerre és nem is látjuk meg a pillanatot, amiben vagyunk. Persze az ilyen helyen élőknek könnyű, mert nem kell tüzelő, meg meleg ruha a gyereknek, meg jó minőségű piros paprika a kolbász töltéshez.
Nekik kell egy flip-flop papucs, meg pár póló és kész.
Nem ilyen egyszerű itt sem a helyzet, itt is van politika, meg mélyszegénység, meg sorban állás a boltban. De az a nagy különbség, hogy mosolyognak.
Mindenki, mindig mosolyog.
Lehet, hogy nem őszinte a mosoly, de senki nem megy lehajtott fejjel, magában mormogva, hogy mindenki f..sz. Nagyon büszkék rá, hogy voltak szavazni. Ha regisztráltad magad a szavazásra, akkor kötelező elmenni, mert különben megbüntetnek. Mindenkinek tintás az orrtúró ujja hegye – tintával jelölik, hogy szavazott-. Imádnak nagy zenés rendezvényeket tartani. Hatalmas felvonulások, majorettek, lufik, zászlók. Egy kis énekelgetés és gitározás a benzinkútnál a rózsaszín gitáron, alap.
Balázson keresztül megismertünk egy idősödő filippínó urat és a nejét, akik meghívtak minket egy filippínó malacsütéses kerti partira.
Azért, hogy mi sem vagyunk restek, előző nap sütöttünk kb. 60 db palacsintát, hogy ezzel a kis figyelmességgel járuljunk hozzá a parti asztal kínálatához. Nem gondoltuk végig, hogy ennyi palacsinta lesütése, majd négy óra lesz és közben sikerül felfűteni a házat 50 C- fokra. Mindenki alsógatyában állt a ventillátor előtt, mert ha kinyitjuk az ajtót este, különféle bogarak is bejönnek a 32 C-os meleggel.
A buli fénypontja egy gyönyörűen ropogósra sütött fiatal malac volt.
A malac mellett volt még grillezett hal, lasagne, zöldséges tészta, rizs, mindenféle ismeretlen helyi sütemény és palacsinta.
Nagyon jól éreztük magunkat, eltekintve attól a nagyszámú légy családtól, akik csak úgy, meghívás nélkül jöttek és mindenbe beleettek. De ez az apró dolog sem billentette ki a házigazdáinkat a nyugalmi zónájukból, mert az egyik kis lányt odaállították az asztal mellé, aki egész nap egy kis banán levéllel hessegette a hívatlan vendégeket.
