Ez volt az első alkalom, hogy hallottam minden utak anyjáról.
Nem tudtam, hogy néz ki és mit érdemes kezdenem vele, csak azt éreztem, hogy mennem kell rajta. Olvastam a CD-hez tartozó könyvet és szinte ott voltam Hobóval a kocsiban.
Első halovány kísérletemet az utazásra, valamikor a ’90-es évek végén tettem, mikor eladtam a bőrkabátom, hogy a kezdő tőkém meglegyen a spóroláshoz.
Sajnos egy pár kocsmatúra alkalmával erősen megcsappant a kabátért kapott pénz, így arra a maradék kis kevéske apróra meg úgy gondoltam, hogy egy pár korsó sörre költöm inkább.
Következő gyenge kísérletem már a 2000-es évek közepe felé lehetett, de itt is csak az elhatározásig jutottam.
Egyszer még Hobóval is összefutottam véletlenül egy benzinkúton és elmeséltem neki, hogy megyek erre az útra és kellenének térképek. Azt mondta sima ügy, ad mindent. Soha többé nem találkoztunk ebből az ügyből kifolyólag. Más miatt sem.
Teltek múltak az évek és tavasszal mindig erős volt a késztetés az indulásra, aztán szépen lecsengett a nyárra a vágy.
Elolvastam egy pár könyvet ami megemlítette az utat, hallgattam jó zenéket és dolgozgattam szorgalmasan. Minden amerikai ismerősömmel mindig erről az útról beszélgettem.
Talán bátorságom nem volt meglépni az első lépést, inkább álmodoztam a kis lakásunk biztonságában.
Akkoriban nagyon sokat dolgoztam. Volt miért, hisz a deviza hiteleink szépen fialtak és ha azt akartam, hogy levegőhöz jussunk, nem volt más választás csak robotolni éjt-nappallá téve.
De minden év tavaszán az első napsugárral érkezett a hisztim, hogy menni akarok a 66-os útra.
Aztán egyik este Zsófi az asztalra csapott és azt mondta, hogy ezt nem hallgatja tovább, legalább nézzük meg a repülőjegy árakat.
Nem voltak olyan rettenetesen drágák mint ahogy gondoltam. Vagy ahhoz képest amire emlékeztem a húsz évvel előtti spórolásaim kapcsán.
Végig gondoltam a legfontosabb teendőimet az utazással kapcsolatban.
